Maxi-Mini és a Sziki Pontyok

2017.09.22

Cikk

Maxi-Mini és a Sziki Pontyok

June 4, 2017

Az idei év sajnos eddig még nem a versenyekről szólt. A terveimben az volt, hogy ezzel kezdem a szezont miután megláttam a gyereknapi verseny kiírását, amit a horgaszhelyfoglalas.hu szervezett a Kis Bleró horgásztavon.

A tavon télen voltam, de már akkor belopta magát a szívembe. Gyönyörű szép környezet, kedves és segítőkész tógazda és halőrök, bivaly erős halak. Kell ennél több?!?

A kiírás megjelenése után egyből kézhez vettem a telefont és felhívtam Stoki barátomat. Ahogy felvázoltam neki, hogy nagyjából miről lenne szó, egyből belement. Így kisfiával Bálinttal elkezdtük a felkészülést. Sajnos időhiány miatt ez csak szárazon ment. De Bálint nagyon lelkesen dobált az utcán, a mezőn, mindenhol.

Majd eljött a verseny napja, mondanom sem kell, hogy egy szemet nem aludtam este. Tudtam, hogy ez a verseny gyerekeknek szól, de egyszerűen magával ragadott a versenyláz. Mivel a szervezőt én vittem a horgásztóra nagyon hamar kint voltam. Így megtudtam lesni, hogy hol mozognak a halak. Azt kell mondanom, hogy mindenhol csak úgy forrt a víz. A mámorból felébredve elugrottam segítőnkért Palócz Ricsiért. Tudtam, hogy nemrég volt a tavon, így számtalan dologban tud segíteni nekünk. Közben megérkezett a csapatunk többi tagja is. Stoki aki a kameráért felelt és későbbiekben egy szuper videó anyaggal tudja átadni az adott napot és Bálint aki ezen a napon a csapattársam volt. A terv megvolt a fejünkben, ezen csak a húzás tudott változtatni és változtatott is. Bálintnak sikerült kihúznia az 5-ös helyet, ami a vízben lévő púpnak a széle. Így egyből Ricsihez fordultunk és megbeszéltük a taktikát. Ez nem volt más, minthogy a púpot meghorgásszuk és onnan próbálunk minél több halat kiszedni.


Az etetőanyag kérdése is hamar döntésre került. Bekevertünk egy Feedermania Extrem Fish etetőanyagot, ahhoz Feedermania Amino Hallibut pelletet raktunk. Ez volt a púpra szánt keverék. Egy kintebbi távra viszont Feedermania Snatch keveréket Feedermania Lemon Dream pellettel keveretünk.

A horgászni kívánt módszer is egyértelmű volt. Methodozunk rövid előkével. Így 15 gr-os methodkosárral és 10-es szakáll nélküli szereléket kötöttünk a végére egy csalitüskével.


Pár próbadobás után hamar megtaláltam a púpot, amit azonnal be is klippseltem. Így a távolság adott volt. Bálint botjával viszont egy kereső pecát választottunk. És akkor eljött a dudaszó. Első dobás mind két boton és első dobásra ponty. Így még nem telt el 1 perc a versenyből és már hal volt a horgon és ráadásul ponty. Hamar megtetszett neki a Feedermania CJC Amino Fluo Spray és a 8-mm Feedermania Premium Crab bojli. Majd jöttek a következő dobások, amik kárászt, 1 compót, 1 arany compót és egy tokot hoztak. Mivel ezeket a különleges halakat nem lehet szákban tárolni, ezért a verseny elején közösen megegyezve 1 kg súlyúnak néztük őket. Sajnos csak később derült ki, hogy a compók nemhogy az 1kg súlyt sem érik el, de még a 0,5 kg-ot sem. A tokok legalább közelebb voltak hozzá. De ne szaladjunk ennyire előre.

Mivel piszok sok kárász volt az etetésen valahogy próbáltam kiszelektálni őket. A csali méretével játszottam és Ricsi tanácsára egy kis sörétólommal fixáltam a csali emelkedését. Így max 1 cm magasságot tudott elemelkedni a kosárból. Ezzel sikerült még jó néhány pontyot a szákba terelni. Az első fordulónak vége lett és jött a mérlegelés, ami 16 kg feletti fogással az első helyet jelentette nekünk. Így a dobogó legfelső fokáról tudtunk fordulni a második menetre. Mondanom sem kell, hogy hihetetlen volt az örömünk.


Míg vártuk az ebédnek szánt pizzát, addig a szervezők kis játékokkal kedveskedtek nekünk. Az első feladat a gyerekek ügyességét célozta meg. Egy horgászoknak szánt célba dobással, ahol etetőanyag gombócokat kellett a különböző méretű vödrökbe beledobni. Sajnos itt alul maradtunk. Babus Ricsi barátommal versenyen kívül mi is kipróbáltuk az ügyességünket, ahol Ricsi jött ki győztesen. Majd jött a következő játék. Első körben kaptunk egy "nagy" méretű kukás zsákot, amit a felső testünkre kellett felhúznunk. Itt a félelem csírája elkezdett mozgolódni bennem, ami csak tovább fokozódott, mivel előkerültek a tejszínhabok és a tányérok. Látva Bálintka tekintetét az életem lepörgött előttem. A feladat az volt, hogy a gyerekeknek meg kell etetniük minket és külön pontot ér még az is, hogy minél tejszínhabosabbak legyünk. Ez természetesen Bálintnak felhívás volt keringőre. Két körös evésből mi jöttünk ki győztesen. Persze látni nem láttam a habtól. Így mivel köztünk és még egy csapat között döntetlen alakult ki, elérkezett a döntő pillanata. A feladat ugyanaz volt mint az első feladatnál csak a célvödrök voltak kisebbek. Nagy nehézségek árán Bálintnak sikerült győztesen kijönnie a párharcból és ezáltal megnyernünk a versenyt. Ezután jöhetett a jól megérdemelt pizza.


Mivel mindenkinek sikerült hamar elfogyasztania az ebédet így hamarabb kezdtük a második fordulót. Nem volt tervben, hogy változtatnánk a taktikánkon, de ugyebár nemhogy két egyforma víz nincsen, de még két egyforma forduló sem. Az etetésen csak kárász mozgott, azokból is a 20-30 dekásak, egy-kettő volt csak 0,5 kg-os. Tudtam, hogy azzal nem megyünk messzire, főleg hogy folyamatosan jelezték a compó és tok fogást. Így elkezdtünk egy kereső pecát. Először szisztematikusan a púp körül, majd ott ahol halat sejtettünk. Ez adott pár darab pontyot és nagyon sok kárászt. Közben a kitartó spiccbot horgászat kezdte meghozni a gyerekeknek és szüleiknek az eredményt. És szép lassan behozni minket. A kereső peca hozta nekünk a halat de csak kárász formájában, közben hallottuk, hogy valahol már 17-18 compónál járnak. Ez már vészesen közel volt hozzánk. A kisebb halakra nem készültünk, viszont tudtam, hogy a compó megtudja növelni az összfogásunkat. Ezen a vonalon maradva Bálint elkezdett kint a nád elött horgászni. A Snatch kapott még egy nagyobb mennyiségű forrázott csontit és kukoricát. Ezzel megetettük a helyet. Majd hosszúelőkével kis horoggal jöhetett, vagyis jöhetett volna a compó fogás. A kinti etetésen csak vörösszárnyú keszeg és kárász tartózkodott. De nem adtuk fel. Reménykedtem benne, hogy azért compó is lesz ott. Nagy nehézségek árán sikerült is egyet kivarázsolnia Bálintnak. Ennek annyira örült, hogy a tavon mindenki tudta, hogy compót fogott. Folytattuk is a kinti horgászatot. A nagy method kosárral én nem akartam zajt csapni ezért folytattam a keresőpecát és a kárász fogást. Közben Bálintnak egy majdnem botvivős kapása volt. De a 18-as horog egyből kiegyenesedett. Gyors horogcsere és pörgött tovább a peca. Jöttek is szépen a keszegek és a kárászok és megint egy ponty és persze megint -1 horog. Éreztem, hogy ennek a fele sem tréfa és mivel már csak fél óra volt a verseny végéből kockáztattam és én is kintre dobtam a felszerelést, igyekezve minél halkabban ezt végrehajtani. Szerencsére ez sikerült is. De a kis kárászoknak még a nagyobb csali és a nagyobb horog sem okozott akadályt. Fogtam akkora kárászt, hogy a csali amit elhúzott akkora volt mint a feje. Sajnos így nem is tudta a szerelék megvárni a pontyot és vége is lett a versenynek.


Pakolászás közben jött az infó, hogy a compósok elhúztak és így a dobogóról sajnos le is csúsztunk. Mondjuk így sem voltak nagyok a különbségek. Összetettben így a 6.helyen zártuk a napot. Ha a compós és tokos mindenki által elfogadott szabályt nem nézzük akkor is a 3.helyen végeztünk volna.


Összegezve egy nagyon jól kitalált és megszervezett versenyen vettünk részt. Nagyon vidám és tényleg ünnepi hangulatban telt el a verseny és öröm volt látni a gyerekek boldogságát. Mindegyikük teli vigyorral horgászta végig a napot. Egy biztos, ha lesz folytatása a versenynek mi ott leszünk és a mostani tapasztalatokkal felvértezve fogunk nekivágni. Gratulálok a résztvevőknek és az első háromnak.

Forrás: Feedermania.hu

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el